Kimondjuk!

Éljen Eduárd!

Éljen Eduárd!

Kormányzati máglyarakás

A magyar nő legyen szegény, alacsonyan képzett és féljen

2018. augusztus 17. - Parászka Boróka

Kovács Zoltán jól kicentizett, Heller Ágnesnek címzett sértésén háborog (vagy épp lelkesedik) a magyar hírfogyasztó. Arról szól a vita, hogy mondhatta-e a magyar kormányszóvivő, hogy Heller „csak egy öreg, bigott kommunista”. Primitív a magyar közélet, ezzel a szókapcsolattal (illetve az arról szóló vitával) sikerült elterelni a figyelmet arról, hogy Heller nagy interjút adott a Political Critique-nek, s így megjelent a nemzetközi sajtóban egy újabb negatív kép, elemzés a magyar miniszterelnökről. Egyre fontosabb az ország külföldi megítélése, a külföldi sajtó.

A Heller interjú egyszerre jelent meg Patrick Kingsley New York Timesban közölt cikkével – amelyből a magyar sajtó jelentős része annyit idézett, hogy Orbán Trump barátja. Valójában Kingsley arról ír, hogy Trump Orbánon, Magyarországon és Lengyelországon keresztül próbálja csökkenteni az Európai Unió versenyképességét, befolyásolni a jövő évi európai parlamenti választásokat, és valamilyen módon reagálni a térségben növekvő kínai és orosz befolyásra. „Használja” Orbánt – és nem azért, mert Obamával ellentétben neki tényleg baráti érzelmei lennének, hanem mert a saját érdekeit így védi.

 

Heller Ágnes hosszas elemzése Orbánról, a „zsarnokról”, Magyarország refeudalizásáról – és arról, hogy ez a magyar politikai illiberális (?) rendszer a Trump éra számára sem elfogadható. Tekintsünk el attól, hogy mennyire megalapozott Heller elemzése, hogy tényleg van-e, lesz-e Trump-Orbán szövetség, egy ilyen hang a nemzetközi sajtóban a magyar kormány számára (amely évek óta súlyos pénzeket költ amerikai lobbira – lásd Kingsley összesítését erről) több mint kellemetlen. Ezt a lehető legdrasztikusabb, legprimitívebb eszközökkel el kell hallgattatni, el kell hitelteleníteni. Ennek szólt az „öreg, bigott kommunistázás”.

 

Hasonló eszközökkel történt támadás az elmúlt hónapokban minden olyan nő ellen, aki kritkus hangot ütött meg. Karafiáth Orsolya, aki hosszú ideje ír kormánykritikus vitacikkeket, publicisztikát szinte állandóan címlapon van a kormánypárti sajtóban. Orbán János Dénes „cuki pályakezdőnek” nevezte, de aztán a művésznő megszólítást is csak idézőjelben használta vele kapcsolatban.

 

Karafiáth nyilván nem művész, csak olyan, aki „költőnek, írónak adja el magát”, aki már öreg (Ady korához közeledik), „frusztrált vénkisasszony” - akire nem érdemes figyelni. Ismerős érvelés? Orbán János Dénes sokkal bőbeszédűbb, mint Kovács kormányszóvivő úr, de a lényeg az, hogy csúnya, és öreg nők ne szóljanak bele a nagyok dolgába. Ne írjanak publicisztikát, vitairatot, ne nyilatkozzanak a kormányról.

 

Veiszer Alinda Karafiáthoz és Hellerhez hasonlóan szintén megkapta a magáét, kormánykritikus nyilatkozataikért, és azért, mert felmerült, hogy politikai szerepet vállalna. A Magyar Időkben, Mandineren, a 888-on, a pestisrácok oldalán „buta”, „unalmas”, „érdektelen” jelzők ismétlődnek, őt nem öregezik ugyan le, de azért figyelmeztették az olvasót arra, hogy tekintettel kell lenni a kapuzárási pánikra.

 

Kálmán Olgát is, mint ellenzéki újságírót támadja folyamatosan a kormánypárti média, a vád mellett, hogy politikailag nem kiegyensúlyozott, a fejére olvasták, hogy „feltűnési” mániája van, hogy „minden áron látszani akar”, az Origó pedig a Hír Tévétől távozó televízióst azzal búcsúztatta, hogy „árulja magát” - értsd prostituált (vö. lekurvázták – én kérek elnézést).

 

Pető Andreát a CEU oktatója, a „gender szakról” frissen kirobbant vitában kapott idézőjelet a professzor asszony (!) megszólítás mellé. Az Echo tévé férfi beszélgetőtársasága megállapítja a CEU-s végzősökről, hogy a „hülyék elkezdenek szaporodni”, Pető Andreáról pedig azt állapítják meg az emelkedett hangulatú úriemberek, hogy „úgy néz ki, mint egy panellakásban élő műkörmös”.

 

Nem szeretném az olvasót türelmét igénybe venni a különböző példákkal. A vita széles, a jelzős szerkezetek száma igen szűkös. Azok a nők, akik kritikusok, politikailag aktívak, azok buták, csúnyák és öregek. Lehetne, most azzal érvelni, hogy Kálmán Olga nem prostituált, Pető Andrea nem műkörmös (itt jegyezném meg, hogy bármit is mondjon az Echo TV asztaltársasága, a műkörmösök is teljesen ugyanolyan nők, sőt mi több emberek, mint bárki más, a panellakás pedig lakás, nem szégyen ilyenben élni), hogy Veiszer Alinda nem buta, Heller Ágnes kora pedig adottság, és nem vádpont. De nem ez a lényeg.

 

A lényeg a kormányzati rejtett szándéka a propaganda mögött: megszégyeníteni a közéletileg aktív nőket, megfélemlíteni a kormánykritikus nőket, megbélyegezni az értelmiségi nőket, kiszorítani és elhallgattatni az újságírónőket, leszólni a képzetlen, vagy az alacsonyan képzett nőket, a prostituáltakat, a műkörmösöket, a panellakásban élőket. A nőket – úgy általában.

 

A Fidesz, amelynek biztos hátországa, szavazóbázisa a nyugdíjas korosztály, „öregezik”, szitokszóvá degradálja az életkort. A Fidesz, amely „családbarát” politikával kampányolt és nyert választást csataláncban támad, és nem riad vissza a verbális agresszió legdurvább formáitól sem, ha éppen bátran nők ellen fordul. Miért? Mert valójában ez a kormány szavazóbázisának nagyobbik felét , a nőket, gazdasági és jogi eszközökkel kontrollálja . Magyarországon munkaerő hiány. Mely szektorokban? Azokban, amelyek elsősorban nőket foglalkoztatnak, például az egészségügyben, a szociális szektorban, a szolgáltató- és a könnyűiparban.  Az, aki megfelelő munkakörülményeket, a bérkülönbségek eltörlését, a munkavállalást segítő jogszabályi és intézményes hátteret (részmunkaidőt, bölcsődei, iskolai ellátást, pótlékokat, szabadnapot) követelnek, akik az esélyegyenlőtlenségek rendszerét követik, kutatják, felhívják a figyelmet erre, akik női érdekvédelmi hálózatot szerveznek, azok ennek a kormánynak az ellenségei. Azokkal – lásd mint fent – leszámolnak.

 

Nem azért, mert a „gender” valami ördögtől való, perverz úri huncutság, hülyeség – ahogy a propaganda sajtó állítja. Nem azért, mert az egyetemeken léha, felesleges, áltudományos, pénzpazarló oktatás folyik. Nem, hanem azért, mert Magyarországra alacsonyan képzett, alacsonyan fizetett, engedelmes nőkre van szükség. A jelenlegi állammodell erre épít, ebből, az alulfizetett, tudástól, képzéstől megfosztott, megalázott nőkből él. Őket tartja megfélemlítve, kordában akkor is, amikor elzárkózik az Isztambuli Egyezmény ratifikálásától. Számukra üzen, amikor a propaganda sajtóban módszeresen, állandó jelleggel meghurcol minden kritikus hangon megszólaló nőt.

 

A legutóbbi választásokon A Fidesz szavazóinak több mint fele nő volt, akiknek átlagéletkora elérte az ötven évet. Nekik szólnak az utóbbi hetek hónapok boszorkány üldözései, hogy féljenek, és tegyék a dolgukat, nehogy valamelyik virtuális máglyán találják magukat, vagy megbotoljanak a túlszaporodott vak komondorokba.

A bejegyzés trackback címe:

https://eljeneduard.blog.hu/api/trackback/id/tr714187395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ArriMedes 2018.08.18. 13:15:42

egy dolog, hogy mi a baj a kormánnyal, a hellernek szóló szöveggel, miért ízléstelen, hamis stb.
másik viszont és ezt soha ne feledje senki, hogy eme díszes értelmiségiek évtizedek óta látványosan
"náci, fasiszta, antiszemita, rasszista, anticiganista, iszlamofób, szexista, kirekesztő gyűlölködő" nem sorolom tovább jelzőkkel illették külföldön is, hazánkban is a jobbosok a fideszesek egészé/nagy részét/egy részét, helyzettől-személytől függően.
hát istenem, most visszaválaszolnak
ezek ilyenek.

ArriMedes 2018.08.18. 13:17:02

egyébként heller ágnessel kapcsolatban borzasztóan érdekelne valami

történt vele 1973-ban, ami történt, később külföldre távozott

Portrévázlatok az etika történetéből (Budapest, Gondolat Kiadó, 1976)
Az ösztönök. Az érzelmek elmélete (Budapest, Gondolat Kiadó, 1978)

hogy lehetséges, hogy ezek a könyvek ekkor megjelentek hazánkban?
nem értem.

Gleccsertetű 2018.08.18. 22:51:11

természetesen szó nem volt ilyenről
süti beállítások módosítása