Miközben a kormányzat illetékeseinek szemmel láthatóan derogál közvetlen „nemzeti konzultációt” folytatni a diákokkal, a pedagógusokkal, a szülőkkel, de Orbán János Dénes előtéri boszorkánykonyhájából újabb odakozmált fogás került az ország billegő lábú közasztalára: a latinoktatás kötelezővé tételének időszerű ötlete. (Mondhatnánk, hogy ez csak trollkodás, provokáció, gumicsont: nem tudom, feltűnt-e, de már nem igazán vannak gumicsontok; a NER totálissá torzuló kórtermeiben bármiféle őrült beszéd pillanatokon belül rendszerré válhat.)
A koncepció kétségkívül jól illeszkedne a kormányzat azon törekvéséhez, hogy piacképes, modern oktatást biztosítsanak adónkért cserébe, hiszen valóban: az ember lassan nem vehet részt olyan állásinterjún, ahol ne kérnének számon tőle néhány Ovidius-memoritert, az accusativus cum infinitivo készségszintű használatát, vagy némely középkori keresztény liturgia szövegének beható ismeretét. Ezek olyan szilárd alapok, amelyekre – legalábbis a klasszicizáló kertitörpe-építészet szerint - „a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvés” oszlopai épülhetnek, ahogy annak idején Hoffmann Rózsa-féle „pedagógiai program” fogalmazott.
A latin nyelv minden kultúr- és kultusztörténeti érdeme ellenére kötelező nyelvként nem lenne más, mint egy halott államfelfogás és hatalmi konstrukció (pontosabban: e konstrukció szimbolikájának és nyelvi elkülönülésének) feltámasztására tett újabb szánalmas kísérlet, és így ezt a bonyolultságában szép nyelvet a parvenü tudatlanság lazán odaalázza a Horthy parkok, Nyirő-temetések, országzászlók és rovásírás-táborok turultollas giccshalmazába. Az európai kultúra egyik ősnyelvéből afféle nehézkes, kínos nyelvi zombit kreálnának, amelyik megkopott pólóján büszkén viseli a flitterekből kirakott „Vivo, vivis, vivit, vivimus, vivitis, vivunt” feliratot.
Az Orbán János Dénes-féle előtérbe tolt szellemi műhely ebbe a naftalinszagú történelmi zombiba gondolna új életet lehelni, ezt a zombit igyekszik betanítani és munkára fogni. A gond persze valahol az, hogy a zombi maga virulens, élőnyelvű élőhalottként még igen aktív: kicsit kikozmetikázva, némi sminkkel ma is kiválóan eladható lenne az etatizmus, a rendpártiság, a fegyelmezés és az elnyomás nemzetközi piacán – azon a piacon, ahol a kormányzat önmaga lép fel eladóként és vásárlóként is, mi csak a cechet álljuk.
Ám a kormány közjó-zombi verziója még ezt a kozmetikai beavatkozást is nélkülözi: itt a zombi továbbra is régi temetőszagú rongyait viseli, arcáról lefoszlott a hús, fogai kivillannak, hörögve-morogva botladozik. Ma már inkább nevetséges, mint ijesztő, de arra mégis alkalmas, hogy fiatalok ezreit fojtsa bele újabb teljesen haszontalan tanulnivalók tengerébe, megakadályozza azt, hogy érdeklődésből, maguktól forduljanak akár a latin nyelv, a klasszikus kultúra felé.
Paradox módon a kötelező latin újabb lépés lenne a „Több betanított anyagmozgató – kevesebb klasszika-filológus!” átfogó kormányzati stratégiájában, és tükrözi azt a – vélhetően alaptalan – gondolatot is, hogy amíg latint magolnak a nebulók, nem érnek majd rá modernkedni meg lázadozni.
Mindenesetre (ha már…) remélem, hogy ez a Cicero-idézet is ott szerepel majd a hosszú memoriterek fárasztó listáján: „Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? quam diu etiam furor iste tuus nos eludet? quem ad finem sese effrenata iactabit audacia?”
Ha nem értik, országunk nagyjai nyugodtan használhatják a Google-t is. Ja, hogy az olyan ijesztően XXI. századi?