Az a gond, hogy a NER egyszerűen nem tud a kultúráról beszélni. Amikor azt mondja: kultúra, értsük úgy: hatalom.

Egykor a latin nyelv látta el azt a szerepet az európai kultúrában, amit ma a digitális műveltség. Beugró volt a korszerű ismeretek világába. Nem idegennyelv-ismeretnek számított, hanem olyan alapvető szkillnek, amely biztosítja a hozzáférést a továbbiakhoz: tudományos, jogi, teológiai tudáshoz, irodalmi, filozófiai művekhez, sőt elég sokáig a Biblia szövegének ismeretére is csak így nyílt lehetősége az embernek. Értelemszerűen a latintudás hiánya azt jelentette, hogy az illető ki van zárva mindezekből.

Így is volt ezzel a lakosság döntő többsége. Hiszen a kultúra struktúrája egész más volt akkor: a magaskultúrát senki nem is hazudta demokratikusnak – kevesen fértek be az elitbe, sokan rekedtek ezen kívül, a népi kultúra életteli, ugyanakkor időtlenebb forgatagában. De azoknak, akik a kiváltságos réteghez tartoztak, a latintudás nagyjából annyit jelentett, mint egy mai tízévesnek az internet készségszintű ismerete.

Nem előny volt, hanem kiindulópont. Nélküle mozdulni sem tudott volna a saját világában.

Amikor a rendszer ideológusa arra utal, hogy a gyerekeket üdvös volna távol tartani az e-műveltségtől, nem egy alternatív oktatási és kulturális modellt propagál. Hanem éppen hatalomtechnikai javaslatot tesz a kormányzatnak.

Azt ajánlja, zárjuk ki a gyerekeinket a jelenükből és a jövőjükből. Teremtsünk számukra izolált, kontrollálható, berendezhető ismeretvilágot, torlaszoljuk el a útjukat kifelé.

És mennyire igaza van. A gyerek és a tablet kombinációja valóban veszélyesebb a rendszerre, mint a sorosördög, a genderork, és egy hadosztálynyi burkás-babakocsis muszlima a Hortobágyon. Vagy mindez együtt.

Ráadásul Orbán János Dénes abban sem téved, hogy ha ez a határzár nem elég alapos, a gyerekek hipp-hopp besuttyannak a kerítésen a nagyvilágba. Azaz ki. Tényleg, elég ledobni egy borsodi zsákfalu romos játszóterén egy tabletet, holtbiztos, hogy felszedi egy kis nemzeti erőforrás (vagy tehertétel), aki, ha fél év múlva visszanézünk, addigra már szanaszét töltötte az n-core-t, kiolvasott egy fél könyvtárat a második világháborús tengeralattjárókról és a hatodik YouTube-csatornáját indítja olahpisti24600 néven.

(Igen, a kamasz Janus Pannonius meg időmértékes verseket írt latinul. Egyetértek, nagyon adta.)

Az e-műveltség ugyanis nem ismeretanyag, hanem szkill. Olyan szkill, amit egy egyszerű eszköz birtokában magunk is elsajátíthatunk, ami persze nem azt jelenti, hogy a megfelelő segítség, oktatás elpazarolt energia. De alapvetően tényleg csak egy tablet kell, a gyerek meg az agya. És ha a képesség már kialakult, ez kaput nyit az önálló tanulásra. Nyilván nem minden gyerek él ezzel egyformán. Hogy mit hoz ki a helyzetből, az függ a saját igényeitől, érdeklődésétől, és igen, a képességeitől is. Ám ez a felülről csöpögtetett és kontrollált iskolai tudással is így van: van, akiről lepereg, és van, aki képes ugródeszkának használni a saját későbbi útjához.

Tévedés ne essék, a gyerekeinket nem a digitális világ fogja felnevelni. Ahhoz, hogy fejlődjenek, ezer és egy dologra van szükségük számítógépen és e-szkilleken kívül.

Fizikai és érzelmi biztonságra. Közösségre és barátokra. Rengeteg mozgásra. A kulturális alapkészségek (úgy is, mint olvasás, írás, számolás) magabiztos elsajátítására. És így tovább, még nagyon hosszú a sor.  De az e-műveltség ma nem maradhat ki. Hiánya kirekesztetté és kiszolgáltatottá tesz.

A NER pontosan ilyennek szeretné látni a gyerekeinket.