Kimondjuk!

Éljen Eduárd!

Éljen Eduárd!

A tablet fontosabb, mint az iskolatej

2018. augusztus 13. - Iván Ildi

blck.jpgAz a gond, hogy a NER egyszerűen nem tud a kultúráról beszélni. Amikor azt mondja: kultúra, értsük úgy: hatalom.

Tovább

Latint is tanult

...mégis elvadult.

cicero.jpgMiközben a kormányzat illetékeseinek szemmel láthatóan derogál közvetlen „nemzeti konzultációt” folytatni a diákokkal, a pedagógusokkal, a szülőkkel, de Orbán János Dénes előtéri boszorkánykonyhájából újabb odakozmált fogás került az ország billegő lábú közasztalára: a latinoktatás kötelezővé tételének időszerű ötlete. (Mondhatnánk, hogy ez csak trollkodás, provokáció, gumicsont: nem tudom, feltűnt-e, de már nem igazán vannak gumicsontok; a NER totálissá torzuló kórtermeiben bármiféle őrült beszéd pillanatokon belül rendszerré válhat.)

Tovább

Könnygázzal támadtak a bukaresti békemenet ellentüntetőire

liviuflorinalbei.jpg

 

Napokon keresztül érkeztek a külföldön élő és dolgozó Románok Bukarestbe, hogy a kormány ellen tüntessenek: könnygázzal és vízágyukkal oszlatta a tömeget a csendőrség. Bár évek óta tart a tömegtüntetések sorozata, ilyen heves összecsapásokra a román sajtó szerint nem került sor, több, mint negyvenezren követelték a kormány lemondását a hétvégén.

Tovább

Bármilyen képzést betilthatunk, ha úgy tartja kedvünk

Balliberális körökben általános felháborodást okozott, hogy határozottan kiállunk a gender szakról alkotott magyar álláspont mellett, vagyis hogy aki férfinek születik, az férfi, aki pedig nőnek, az szüljön unokákat. Ennek köztudottan megvan a maga biológiai tudományos szakirodalma. Ellenben, mint azt Rétvári Bence államtitkár úr is kifejtette, „a gender - a marxizmus-leninizmushoz, hasonlóan - inkább nevezhető ideológiának, mint tudománynak, így kétséges, eléri-e az egyetemi oktatási szintet. A szak tartalma szemben áll mindazzal, amit a kormány értékvilága az emberről vall.”

Tovább

A gendersárkány legyőzése

- Bábszínházi előadás -

godz.jpg„Konzervatív forradalom” van a mi utcánkban, azt mondják (a járda járhatatlan a sártól, az út kátyús és egyirányú, a kukákban bűzölög az itt hagyott szemét, de a házfalakon büszke feliratok hirdetik, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”), és bár ez a „konzervatív forradalom” maga a totális önellentmondás, mégis látjuk a jeleit. Barna jelek az önjelölt hadak akácos útján, Kulturkampf és egyetemi szakok betiltása, rükvercben dübörög a keskenyvágányú történelem.

Tovább

Az ütközőn utazni tilos

- Orbán Ukrajnáról és az óvatos kártyavető -

steam.jpgOrbán Viktor a szalmával rohasztott tusványosi sárban – miután megtapsoltatta a Kulturkampfot, rúgott egyet a melegekbe és letudta a migránsozós penzumot – nagy lendülettel beleszállt Magyarország egyik stratégiailag fontos szomszédjába. Víziójában úgy jelent meg Ukrajna – egy 42 milliós, komoly katonai erővel rendelkező ország, amellyel a magyar vezetés a közelmúltig kiemelt partneri viszonyra törekedett – mint egy, az EU-hoz hasztalanul törleszkedő, gazdasági bukásra ítélt államocska, amely per pillanat a kissé paranoid orosz birodalom és a NATO ütközőzónájaként funkcionál. Amiről az ukrán külügynek (pontosabban az eurointegrációért felelős miniszterelnök-helyettesnek) értelemszerűen az jutott eszébe, hogy Orbán most már aztán tényleg kapja be. Nekem pedig eszembe jutott a kártyavető óvatossága.

Tovább

Az "Éljen Eduárd!" DIY pólóbolt

- Olvasói levél -

pinkedu.jpgEzt a levelet és hozzá a képet kedves olvasónktól, Klupács Flórától kaptuk. Arra buzdítunk mindenkit, akinek kedve, ideje, energiája és pénze van rá: csináltasson „Éljen Eduárd!” pólót (a betűtípus, ha pont ez tetszik, a Word fontkészletei között „Old English” néven található meg). Hozott pólóval ezer-ezeröt körül van egy pólónyomtatás, sok plázában vagy hasonló helyen vállalnak ilyet. És ha úgy gondoljátok, küldjetek képeket nekünk, örömmel kitesszük. (Elnézést, ha valakit zavar a tegezés, utálok magázódni.)

Tovább

Miért szöktek meg Orbán Viktor filozófusai?

Bence Györgytől Békés Mártonig

Volt az uborkaszezonban fodrozódó „kulturkampf” vitában (micsoda idők, hogy egy ilyen fogalom forgalomba kerülhet és maradhat) egy szöveg, a Szabó Tibor Benjáminé, amely a facebookon keringett, de amelyet érdemes kiemelni a szövegtengerből, reflektálni rá, mert több félreértést, és kommunikációs zavart is azonosítani lehet általa (és benne).

Tovább
süti beállítások módosítása